Feljelentést tettem a zuglói választási csalás kapcsán (2018.03.09.)

A Lendülettel Magyarországért nevű álellenzéki kamupárt elnöke, Lévai Katalin hamisított ajánlóívekkel bukott le Zuglóban. Több lapon is pontosan, sorrend tekintetében is megegyeztek a nevek a Jelen Tamás fideszes képviselőjelölt által leadott ajánlóíveken szereplő nevekkel. Magyarán több mint valószínű, hogy a Fidesz kampánycsapatából valaki átadta az őket jóhiszeműen támogató polgárok adatait, aláírásaikat pedig Lévai Katalin, Medgyessy Péter egykori MSZP-s minisztere íveire hamisították.

Nem elég, hogy feltűnő és ostoba módon csaltak, minderre elnök asszony még rátett egy lapáttal tegnap a „párt” facebook oldalán megjelent, ez idáig egész pontosan nulla kommentet és egy megosztást - maga Lévai Katalin - kapó közleménnyel. A tömegbázis nagyságát jól szemléltető bejegyzésében azt kifogásolta, hogy ő még meg sem kapta a határozatot, de az index (egyébként az én bejegyzésem alapján) már beszámolt az esetről. Mindezt a következőképpen minősítette: „Az információk kiszivárogtatása és a titkos adatok kiadása a helyi választási iroda részéről bűncselekmény.” Majd közölte, hogy az őt ért „rágalmak” miatt feljelentést tesz a rendőrségen. Mindezzel csak az a gond, hogy szó sincsen titkos adatok kiadásáról, sőt gyaníthatóan rágalmazásról sem, a Lévai Katalin indulását elutasító döntés jegyzőkönyve ugyanis az ülést követően nem sokkal kikerült a zuglói választási bizottság honlapjára. Tegnapi bejegyzésemhez magam is onnan töltöttem azt le. Valahol azért ijesztő, hogy ez a nő egykor miniszter lehetett Magyarországon. Azt meg már csak mellékesen, kis színesként teszem hozzá, hogy politikusnak illene tudnia, rágalmazás miatt nem a rendőrséghez, hanem a bírósághoz kell fordulni.

A fentiek tehát álláspontom szerint felvetik a választás rendje elleni bűncselekmény, valamint a személyes adattal való visszaélés bűncselekményének alapos gyanúját, ezért a mai napon a bejegyzésemhez csatolt feljelentést küldtem el a Budapest XIV. Kerületi Ügyészség részére. Kértem az ügy alapos, gyors kivizsgálását, a gyanúsítottak felkutatását és velük szemben a büntetőeljárás megindítását.

Választási csalás Zuglóban (2018.03.09.)

A Lánchíd Rádió vendége voltam néhány napja a helyi Fideszt is érintő zuglói választási csalás kapcsán.


A Lánchíd Rádió vendége voltam a közelgő választások kapcsán (2018.03.02.)

"Szávay István emlékeztetett: az elmúlt fél évben a Fidesz letett arról, hogy az MSZP-t bomlassza, a kormánypárti sajtó egyértelműen a Jobbikot, mint a legerősebb riválisát támadja."


A tordai vallásügyi törvény jelentőségéről (2018.02.28.)

Ötpárti javaslatként került a Parlament elé, a Jobbik részéről pedig nagy örömömre magam lehettem - evangélikusként - az előterjesztője annak a törvénynek, amely az 1568-as tordai országgyűlés szabad vallásgyakorlást biztosító döntéséről emlékezik meg. 

Ebben a parlamenti ciklusban ez volt az utolsó, összességében pedig a 185. felszólalásom. Emelkedett gondolatokkal kívántam zárni, ajánlom szíves figyelmetekbe:


Megálljt kell parancsolni az ukrán szélsőségeseknek! (2018.02.27.)

A Jobbik Magyarországért Mozgalom felháborodással értesült a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székháza elleni újabb támadásról, amelynek következtében az épület jelentős része kiégett.

Ez a merénylet újabb ékes bizonyítékát adja annak, hogy az ukrán hatalom magyarellenes intézkedései bátorítóan hatnak az agresszív nacionalistákra, akik ezért egyre brutálisabb akciókra vállalkoznak. Hazánknak minden eddiginél világosabbá kell tennie: keleti szomszédunknak esélye sem lehet az európai integrációra addig, amíg megálljt nem parancsol az ország szélsőségeseinek, vissza nem vonja magyarellenes intézkedéseit, és nem garantálja a legszélesebb jogokat a kárpátaljai magyarság számára.

A kommunizmus áldozatainak emléknapjára (2018.02.25.)

Az emberi történelem leggyilkosabb ideológiája több mint százmillió ember halálát okozta szerte a világon, de különösen Európában és Ázsiában. 2000 óta emlékezünk e napon, azaz Kovács Béla, a Kisgazdapárt főtitkárának Szovjetunióba hurcolásának évfordulóján a kommunizmus sokmillió neves és névtelen áldozataira.

Nekünk, magyaroknak háromszor is kijutott ebből a rémuralomból. Elsőként a vörös gróf, a tehetségtelen és tehetetlen Károlyi Mihály adta át 1919 márciusában békésen a hatalmat Kun Bélának és bandájának, hogy azok 133 napon keresztül tarthassák válogatott kegyetlenkedésekkel rettegésben a már amúgy is sokat szenvedett, a háború és a nélkülözések miatt meggyötört lakosságot. Eközben pedig Magyarország utolsó reményét is elveszítette a béketárgyalások menetének befolyásolására, sőt felmerült önálló államiságunk megszüntetése is.

Azonnali intézkedést követel a Jobbik Nemzeti Választási Irodától! (2018.02.22.)

A tartósan külföldön élő magyarokat nem csak diszkriminálja a Fidesz azzal, hogy a határon túliakkal szemben nekik nem hajlandó biztosítani a levélszavazás lehetőségét, de még adminisztratív eszközökkel is megpróbálja őket az urnáktól távol tartani! Európai nagyvárosokban működő baráti köreinken keresztül és közvetlenül is tucatjával kapjuk a panaszokat, hogy a valasztas.hu oldalon sokan szabályos kitöltés ellenére sem tudnak regisztrálni. 

FIGYELEM! KUTYAMÉRGEZÉS ZUGLÓBAN! (2018.02.20.)

Az utóbbi hetekben többen is jelezték nekem, hogy ijesztő mértéket öltött a kutyamérgezés a kerületben. Emberi ésszel nehezen felfogható okból a Kassai tértől a Rákospatakig a kutyások, kutyafuttatók által kedvelt helyeken valaki mérgezi az állatokat, valószínűleg patkányméreggel. De van példa hűtőfolyadékkal átitatott kenyérre, szögekkel, tűvel átszúrt húsokra felvágottakra, apró (néha törött) csontokra, amik ha nem is mérgezettek, de a lenyelésük egy nagyobb kutya esetében is fulladással végződhet.

Haladéktalanul megálljt kell parancsolni az állatkínzóknak! A felelős(öke)t el kell kapni és a lehető legsúlyosabban büntetni. A zuglói Jobbik nevében kérem az önkormányzatot, hogy helyezzen ki térfigyelő kamerákat az érintett területen, valamint a rendőri jelenlétet is növelni szükséges!

Védjük meg közösen házi kedvenceinket!

A Jobbik el akarja veszejteni Lengyelországot! (2018.02.20.)

Az aljas és hazug demagógiának erre a szintjére jutott tegnap a KDNP-s Soltész Miklós. Erre kicsit nekem is elgurult a gyógyszerem:


Nemzetpolitikai vita a külhoni magyarságról az RTL Klubon (2018.02.13.)

Miután a Fidesz ezúttal is gyáván megfutamodott, csak az MSZP és a DK képviselőivel, Mesterházy Attilával és Molnár Csabával volt lehetőségünk arra, hogy ütköztessük érveinket. A kis videóban az egyperces zárszavam tekinthető meg, de az érdeklődők figyelmébe ajánlom a teljes beszélgetést is: https://youtu.be/vll4OvucipY