Gróf Tisza István emlékére (2018.10.31.)

1918. október 31-én tört ki Budapesten az úgynevezett őszirózsás forradalom. Az ezt követően hatalomra jutott vezetők - Károlyi Mihály, a vörös gróf és bűntársai - teljesen alkalmatlannak bizonyultak az ország vezetésére. A nemzeti érdekeket félredobó és eláruló, az ellenséggel megalkuvó és a maradék magyar haderőt is szétziláló politikájuk még nagyobb káoszba taszította a háborús évek és a katonai vereség következtében kivérzett és elszegényedett Magyarországot. Ennek aztán egyenes következménye lett a Kun Béla által vezetett kommunisták hatalomátvétele, a Tanácsköztársaság rémuralma és hazánk területének idegen megszállása. Mindezen tragikus folyamatok pedig az ezeréves Magyarország szétesésében, a trianoni tragédiában csúcsosodtak ki.

Száz esztendővel ezelőtt a vértelennek hazudott forradalom legismertebb áldozataként vesztette életét gróf Tisza István egykori miniszterelnök, a dualizmus korszakának legnagyobb államférfija, akit a Károlyi Mihály által felheccelt bolsevik csőcselék gyilkolt meg.

Áldott legyen az emléke!

Tags: