Közlemények, sajtóanyagok

Az MVM mint a magyar nemzet tulajdonában álló cég maga buktatta le a CÖF nevű csicskaszervezetet (2017.06.02.)

A magyar nemzet közpénzéből gazdálkodó Magyar Villamossági Művek kommunikációs vezetője ma egy interjúban elismerte, a támogatásokat, így a CÖF nevű fideszes álcivil szervezetnek juttatott 508 millió forintot is az Orbán-kormány irányította Nemzeti Kommunikációs Hivatal hagyta jóvá. Azaz a magyar adófizetők pénzéből ők finanszírozták a Fidesznek kedves, több százmillió forintot felemésztő kampányt.

A Fidesz nem támogatta 2020 Trianon Emlékévvé nyilvánítását (2017.05.30.)

A Jobbik Magyarországért Mozgalom határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelyben kezdeményeztük, hogy a Parlament a 2020. esztendőt Trianon Emlékévvé nyilvánítsa.

Határozati javaslatunk célja, hogy méltó módon megemlékezhessünk arról a nemzeti tragédiáról, ami 100 évvel ezelőtt történt, és mindarról, ami Trianon következtében az elmúlt évszázad során nemzetünket sújtotta. A gyalázatos békediktátum értelmében ezeréves hazánk területének 72 százalékát csatolták el, és a magyarság egyharmada került idegen hatalmak uralma alá, mindezek következményei pedig máig hatnak.

A Jobbik támogatja a Minority SafePack kezdeményezést (2017.05.25.)

A Jobbik Magyarországért Mozgalom a külhoni magyarság ügyei mellett mindenben kiálló nemzeti erőként kötelességének érzi a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatását.

Az európai polgári kezdeményezés azzal a céllal indult el, hogy az Európában élő nemzeti kisebbségek minél szélesebb jogköröket kaphassanak többek között nyelvhasználatuk és szimbólumaik használata terén. Felesleges hangsúlyozni, hogy ez a kezdeményezés létfontosságú az elszakított területeinken élő nemzettestvéreink számára, akiket nap nap után korlátoznak alapvető jogaik gyakorlásában.

Feljelentést tesz a Jobbik a CÖF-támogatások miatt (2017.05.19.)

Hűtlen kezelés gyanújával ügyészségi feljelentést tettem Csizmadia László kamuciviljei számára a Magyar Villamos Művektől kiutalt 508 millió forint ügyében.


Botrány! Az ügyészség szerint nem követett el bűncselekményt Havas Szófia 1956 gyalázásával (2017.05.16.)

Mély megütközéssel vettem ma kézhez Budapest X. és XVII. Kerületi Ügyészségnek a határozatát, amelyben arról tájékoztattak, hogy több mint félévnyi gondolkodás után megszüntették a Havas Szófia ellen indult nyomozást. Emlékezetes, a bolsevik politikus tavaly ősszel egy orosz tévéműsorban az 1956-os forradalmat mélyen gyalázó, a mártírok emlékét bemocskoló kijelentéseket tett.

A nyomozást megszüntető határozat indokolása szerint erkölcsileg elítélhető az, hogy Havas Szófia egy, a forradalmat ellenforradalomnak tekintő riportot támaszt alá gondolataival. Sőt, az ügyészség azt is elismeri, hogy a pufajkás miniszterelnök és egykori besúgó Horn Gyula unokahúga kétségbe vonta azokat a kommunista bűnöket, amelyeket Rákosi Mátyás és társai a hatalom erőszakos úton történő megszerzésével kapcsolatban elkövettek. Ugyanakkor álláspontjuk szerint mindez mégsem bűncselekmény, mert a kommunizmus bűneinek tagadásához az szükséges, hogy valaki „népirtásszerű vagy súlyában ehhez hasonló bűnök tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel”.

A Máltai Szeretetszolgálat ügynökszervezetnek minősülne, a CÖF nem (2017.04.19.)

Gátlástalan módon hazudik a kormányzati kommunikáció arról, hogy a Jobbik „Soros ügynökszervezeteit támogatja” - mutattam rá sajtótájékoztatómon.

A Hír TV Reggeli járat című műsorának vendége voltam (2017.04.13.)

"Orbán Viktor azt üzente néhány nappal ezelőtt Bayer Zsolton keresztül, hogy aki ki mer állni a véleménye mellett, az üldözött és megfélemlített lesz Magyarországon" - többek között erről beszéltem ma reggel a Hír TV-ben a CEU-ügy kapcsán.

A Jobbik döntött: Aláírjuk a beadványt, hogy a LEX CEU az Alkotmánybíróság elé kerüljön (2017.04.12.)

Szerda délután jelentettem be a Jobbik elnökségének döntését a lex CEU alkotmánybírósági normakontrolljának támogatásáról. Szó szerint a következőt mondtam a sajtótájékoztatón: "Szeretném hangsúlyozni, különösen a kormánypárti sajtó - beleértve a közszolgálatinak csúfoltat - kedvéért is, bár úgyis ezt fogják hazudni, a Jobbik ebben a kérdésben nem Soros György, hanem a jogállamiság pártjára áll!" 

Jól gondoltam, tényleg ezt hazudják!

Lesz-e igazság 27 év után? - Az Igazságügyi Bizottság előtt az ügynöktörvény-javaslat (2017.04.10.)

Az Igazságügyi Bizottság mai ülésén a Fidesz nem meglepő módon ismét szembeköpte saját kommunikációját, ismét nem volt partner egy olyan törvényjavaslat megszavazásában, amely a vörös múlttal való leszámolást szolgálta volna. A Jobbik már több olyan törvényjavaslatot nyújtott be az évek során, melyek lezárnák a rendszerváltást, felfednék azok személyét, akik együttműködtek az állambiztonsággal, akik folyamatosan jelentettek és tettek tönkre családokat.

A levélszavazás könnyítése terjedjen ki a külföldre vándorolt magyarokra! (2017.03.24.)

A Jobbik bízik benne, hogy Semjén Zsolt mai Magyar Időknek adott interjúja alapján nemcsak az elszakított területeinken élőket, hanem a főként gazdasági okok miatt Nyugatra vándorlókat is érinteni fogja a levélben szavazás egyszerűsítése.

Mint ismert, az állandó magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgárok jelenleg csak személyesen a külképviseleteken szavazhatnak, míg a környező országokban élő nemzettestvéreink postán is leadhatják voksukat. Ezen indokolatlan megkülönböztetés ellen a Jobbik évek óta minden rendelkezésére álló eszközzel küzd, a Fidesz azonban nem hajlandó feloldani azt, még a Magyar Állandó Értekezlet többszöri kérése ellenére sem.