Nem tervez webkamerákat elhelyezni a határátkelőkön a Magyar Rendőrség (2017.06.12.)

Még áprilisban szólaltam fel az Országgyűlésben azzal kapcsolatban, hogy az új schengeni határellenőrzési kódex miatti fokozott ellenőrzés következtében kilométeres sorok alakultak ki éppen a húsvéti ünnep környékén szinte minden határátkelőnkön. Bár a fokozott ellenőrzés felfüggesztésével mára ezek a legtöbb szakaszon megszűntek, Kárpátaljára kiutazni, illetve onnan Magyarországra jönni évek óta órákba telik az egyes átkelőhelyeken. Pedig ha valahol, akkor Kárpátalján egy gyors határátlépés több szempontból is életmentőnek bizonyulhat.

Felszólalásom után többen is megkerestek azzal az ötlettel, hogy – egyeztetve a környező országok illetékes szerveivel – minden határátkelő magyar és szomszédos ország felőli oldalára telepítsen online is nézhető webkamerákat a Kormány. Ezáltal ugyanis jobban tervezhetővé és kiegyensúlyozottabbá válhatna a határátkelés, hisz mindenki időben értesülhetne arról, hogy amely határátkelők felé érdemes és mely határátkelők felé nem érdemes elindulnia. Egyébként ilyen webkamerák néhány helyen, például Záhonynál már most is vannak.

Ezzel kapcsolatban tehát írásbeli kérdéssel fordultam Pintér Sándor belügyminiszterhez, aki azonban arról tájékoztatott válaszában, hogy "a Rendőrség a határátkelőhelyek forgalmának webkamerával történő figyelemmel kísérését lehetővé tevő fejlesztést, illetve ehhez kapcsolódó költségvetési forrást nem tervezett." Ugyanakkor kiemelt célként kezeli a határátkelőhelyek áteresztési kapacitásának fejlesztését. Ez lehet, de továbbra is sajnálatos tény, hogy Kárpátaljáról még e sorok gépelése közben is órákba telik a határátlépés.

Írásbeli kérdésem ITT, az arra adott válasz IDE kattintva érhető el.