Magyarellenes provokáció a Kárpátia énekesének romániai elítélése (2018.01.04.)

A Jobbik számára teljesen nyilvánvaló, hogy Petrás János nem éltetett emberiesség elleni bűntettekért felelős személyt, és fasiszta, rasszista, idegengyűlölő eszméket sem terjesztett. Csak azt tette, amit minden más koncerten: büszkén vállalta magyarságát, hirdette a magyar nemzet együvé tartozását, és tisztelgett a magyar haza védelméért elesett hősök emléke előtt. Nyilvánvaló, hogy ennek büntetése nem több, mint az Erdély elszakításának századik évfordulójára készülő román állam újabb magyarellenes lépése, ezzel együtt pedig a szólás- és véleményszabadság sárba tiprása. Az erdélyi magyar politikusok, közéleti szereplők, magyar oktatási intézmények és civil szervezetek után már a zenészek is a soviniszta bukaresti hatalom célkeresztjébe kerültek.

A Jobbik képviselői pontosan átérzik Petrás János helyzetét, hisz közülünk is többeket tiltottak már ki a szomszédos országokból, így Romániából is a magyar közösségek melletti kiállásunkért. De világosan látjuk azt is, hogy a Fidesz részéről hosszú évek óta tapasztalt, megalkuvó, egyoldalú gesztusokra építő, a politikai és gazdasági szempontokat legtöbbször a magyar közösségek érdekei elé helyező kül- és nemzetpolitika okán meri Románia ezeket az újabb és újabb durva, magyarellenes provokációkat megtenni. A Jobbik elvárja a kormánytól, hogy hivatalosan is fejezze ki tiltakozását Petrás János elítélése kapcsán!

A 2018 tavaszán megalakuló Jobbik-kormány számára a szomszédos országokkal való kapcsolattartásban elsődleges lesz az elszakított területeinken élő magyar nemzetrészek érdekeinek védelme és az önrendelkezési törekvések, különösen a székely autonómia ügyének támogatása. Ukrajna és Szerbia európai integrációját pedig csak a területükön magyar közösségek jogainak legszélesebb biztosítása esetén fogjuk támogatni.

Szávay István országgyűlési képviselő, Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke