A reformáció ünnepéről evangélikus magyarként (2017.10.31.)

A reformáció 500. évfordulóján az Evangélikus Egyház magyar történelemben betöltött szerepéről és evangélikus vallású történelmi nagyjainkról beszéltem:

"Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ötszáz esztendővel ezelőtt, 1517. október 31-én egy Ágoston-rendi szerzetes, Martin Luther levelet írt Albert mainzi püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen. A katolikus egyház ugyanis gyakorlatilag áruba bocsájtotta az üdvözülést, a pénzzel megvásárolt papirosokat illették e korban ezzel a névvel. E levélhez pedig csatolta a búcsúcédulák erejét és hatékonyságát kétségbe vonó vitairatát, amely később a 95 tétel néven vált ismertté. Még ha utólag legendának is bizonyult, hogy e 95 pontot fél évezreddel ezelőtt a wittenbergi vártemplom kapujára szegezte ki, akkor is vitathatatlan, hogy Luther e tettével új fejezet kezdődött a világtörténelemben.

A reformáció ugyanis, bár az egyetemes katolikus vallás megújítását, megreformálását kitűző mozgalomként indult, rövidesen szellemi, kulturális áramlattá vált, amely alapvetően járult hozzá a tudomány és a könyvkiadás ugrásszerű fejlődéséhez, a kultúra, a művészet, a művelődés páratlan európai virágzásához a XVI-XVII. században. Ezáltal pedig kiemelt szerepe van abban, hogy az európai államok domináns pozíciót tudtak kivívni maguknak és az európai kultúrának a világban.


Tisztelt Országgyűlés! „Ich stehe hier und kann nicht anders.” Itt állok, másként nem tehetek ‑ mondotta Luther 1521. április 18-án a wormsi birodalmi gyűlés előtt, ahol nem volt hajlandó visszavonni tanait. Magam is úgy éreztem, hogy az Országgyűlés kevés evangélikus képviselőjének egyikeként ezen a napon most itt kell állnom, és néhány mondatban megemlékeznem a reformáció fontosságáról és a magyar történelemben nemzeti nagyjaink által betöltött szerepéről.

Elvitathatatlan a reformáció szerepe ugyanis már abban is, hogy a török pusztította, Habsburg prédálta, három részre szakadt magyar haza szellemi, kulturális és művelődési virágkort élhetett meg a XVI-XVII. század fordulóján. Magyarra fordították és kinyomtatták a Bibliát, nyomdák, iskolák és kollégiumok rendszere létesült az országban, miközben tudósok és művészek érkeztek a magyar főúri udvarokba, virágzott a zene, az irodalom.

Ezen belül is kiemelkedő a hazai evangélikusság szerepe, akik nélkül például elképzelhetetlen lett volna a modern, a XIX. század második felében végbemenő polgárosodás. Evangélikusként pontosan tudom, hogy e vallást sajnos nem mindig kezelték magyar vallásként, mivel elsősorban német és szlovák anyanyelvű tagjai voltak az egyháznak, mint ahogy egyébként magam is sváb származású család gyermeke vagyok. Mégis ki kell emelnünk, hogy a hazai evangélikus közösség olyan emblematikus alakokkal gyarapította a magyarság nagyjainak impozáns panteonját, mint Petőfi Sándor vagy Kossuth Lajos, akik egyébként mindketten szlovák gyökerekkel rendelkeztek. De evangélikus volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik legnagyobb haditette, az ozorai csoda végrehajtója, Perczel Mór, az iskolaalapító szarvasi lelkész, Tessedik Sámuel vagy az erdélyi költőfejedelem, a templomért és iskoláért kiáltó Reményik Sándor is.

Evangélikusok százezreit csatolták el tőlünk a trianoni békediktátum értelmében, de több tízezer evangélikus volt az 1947-es magyar-szlovák lakosságcsere során Magyarországról többnyire önként, és a svábok kitelepítése miatt kényszerűen távozók között is. Evangélikus egyházunk tagja volt a vészkorszakban 2 ezer embert megmentő Glaudiopolis-alapító Sztehlo Gábor lelkész, a második világháború után ártatlanul, koncepciós perben halálra ítélt Jány Gusztáv honvédtábornok és a Rákosiék által meghurcolt Ordass Lajos püspök is. Nobel-díjas magyar tudósok generációi nevelkedtek a Fasori Evangélikus Gimnáziumban, köztük Teller Ede, Wigner Jenő vagy Neumann János. Evangélikus építészcsalád sarja volt a Halászbástya tervezője, Schulek Frigyes, de vitéz jákfai Gömbös Gyula, a mai napig is méltatlanul kezelt egykori magyar miniszterelnökünk sem véletlenül adta közre 95 pontban a „Nemzeti munkatervet”, az első modern magyar kormányprogramot 1932-ben.

Tisztelt Országgyűlés! Martin Luther, vagy ahogyan említeni szokás nálunk, Luther Márton nem tudta, hogy mozgalmával új, 500 év múlva is élő, virágzó egyházat fog alapítani, amely alapvetően járult hozzá az elmúlt fél évezredben Magyarország és a magyar nemzet gazdasági, társadalmi, valamint szellemi és kulturális fejlődéséhez.

Jól mutatja evangélikus egyházunk tettrekészségét, társadalom iránti elhivatottságát Luther azon mondása, miszerint: „Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát.” Úgy gondolom, hogy nekünk, országgyűlési képviselőknek mindent el kell követnünk azért, hogy a magyar evangélikus közösség, ahogy a múltban, úgy a jövőben is hozzá tudjon járulni hazánk és nemzetünk felemelkedéséhez. Köszönöm szépen."